... Érdekes érzések kavarogtak a fejében. Egy új nap. Minden reggel egy újjászületés, mégis néha úgy érezzük, nincs miért felkelni, dolgozni, tenni a dolgunkat. Ezzel biztosan nem ő volt egyedül, de akkor is!
Aztán kilépett a tavaszi reggel hűvösébe, szemét összeszorította a nap első még bágyatag sugaraira. Még meg kell szoknia a tél sötétje után a fényt. Elindult.
A városban őrült tempót diktálnak a csúcsforgalom órái. Minden remeg, zizeg, topog, kattog, zümmög, zúg, susog. Egy valóságos kavalkád. Bizonytalanul lépked a célja felé, még álmos egy kicsit, a zajos levegőtlen busz visszarántotta az álmok országába. Kis idő múlva a tekintete éberebb lett, felfelé fordult. Észrevette az ébredező természet apró gyönyörűségeit. A fák lassan zöldbe fordulnak, minden csupa virág. A nap kezdi melegíteni az arcát.
Egy sétálóutcában megakadt a pillantása egy hatalmas, rózsaszínbe öltözött fán. Vajon milyen vén lehet? Óriási törzse, terebélyes lombkoronája van. Az ágain annyi virág pompázik, hogy már szinte giccses. Mint a természet arája, abroncsos rózsaszín ruhában. Érezte a szívderítő látvány utóhatását, szája mosolyra húzódott, és elkezdte felfogni, milyen szerencsés is valójában. Ráeszmélt, hogy sokan nem rendelkeznek már ezzel a képességgel, hogy a körülöttük lévő dolgokat észrevegyék... akár a reggeli rohanásban is.
Észrevett egy férfit, 50-es éveiben lehet, egy mappát tart a kezében, vajon kéreget? Nem tűnik túl ápolatlannak, de biztosan nem milliomos, vajon ki ő? Van családja? Érdekel bárkit is, hogy mi van vele? Vajon megáll-e bárki is megkérdezni, hogy tud-e segíteni?
Minden áldott reggel látta, iskolába menet, ugyanott, ugyanazzal a mappával a kezében. Ezen a melengető tavaszi reggelen hirtelen úgy érezte, szégyenli magát, amiért gyáva, és olyan, mint a többiek, akik anélkül, hogy ránéznének, továbbmennek. Mintha nem akarnának tudomást szerezni róla, hogy ott áll valaki, és vár valamit. Lehet, hogy csak egy kedves szót, egy mosolyt. Nem mert megállni, de úgy döntött talán a szeméből megtud valamit, ránézett, pillantásuk találkozott. Kérően, meleg, barna tekintettel nézett vissza rá a férfi. Az agyában egyszerre elkezdtek pörögni a képek, gondolatok... Ki ő? Miért van itt? Mi volt a bűne, hibája?
Szép lassan beért az iskolába, lecsitultak az érzelmei, koncentrálnia kell.
Hazafelé menet, az emelkedőkön sétálva csak bámészkodott. Nézte a napról napra egyre növekvő friss zöld leveleket. A langyos tavaszi szellő az út mentén hatalmasra nőtt orgonabokrok közt táncolt, és megtelt a levegő az orgona illatával. Mélyet szippantott belőle, elmosolyodott. Nagyon szerette az orgona illatát, a tavaszt, minden gyönyörűségével. Autóval nem találkozott, csak az énekesmadarak társalgását, dallamait hallgatta. Lassan megszűnt a város zaja. Oda a hegytetőre már csak tompa morajlás és az induló mentők szirénájának hangja hallatszott el. A tavaszi és nyári estéket szertette a legjobban, kint ülni az erkélyen hallgatni, ahogy lassan megszűnik a moraj, elalszik a város. Reggel újra ébredni, a nyitott ablakon beszűrődő egyenletes, távolinak tetsző zúgásra...
